Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert bárki ül le mellém és rajzolja le a 7 szimbólumot, rögtön meg tudom állapítani, hogyan érzi magát a bőrében.

Mi foglalkoztatja, mi a problémája, és esetleg, van-e bármilyen testi betegsége, érzékeny pontja, természetes állapottól eltérő viselkedése, tünete… Egyszerűen, szinte mindent meg lehet mondani az egyénről. A lélek képes olyan dolgokat is megüzenni, amit a rajzoló nem tudna megfogalmazni, vagy nagyon nehezen, talán még önmaga elől is titkol… A rajz elárulja milyen viszonyban van a szüleivel, párkapcsolatával, alkalmanként gyermekeivel, van-e esetleg szeretője, vagy megmutatja, ki a legfontosabb személy az életében. Például könnyedén beazonosítható, ha szülői mintát követ az egyén, és az is ha nincs, akkor miért nincs párkapcsolata. Látható, hogy éppen aktuálisan mi foglalkoztatja, megláthatjuk, milyen önbizalommal rendelkezik, szeretve érzi-e magát, fontos-e önmagának, vagy visszahúzódó, bezárkózott állapotban van. Megmutatja a rajz, hogy a rajzolója mennyire képes megélni az életét, a vágyait, vagy esetleg korlátozza magát, és nem engedi meg magának a boldogságot. Rálátást szerezhetünk arra is, hogy haragszik-e valakire, ha igen, azt is megtudhatjuk, kire. Megfejthetjük gondolkodásmódját, a múltról és a jövőről a véleményét, vagy azt, hogy vannak-e tervei a jövőre vonatkozóan. Megtudhatjuk, hogy vannak esetleg testi problémái, valamilyen betegség, ami lappang, vagy akár konkrét tünetet okoz. Ezek különböző jelek a rajzban, amiket nem diagnosztizálásra használunk, hanem javaslatot teszünk ezekre figyelni, vagy orvoshoz elmenni velük.

Tehát, szinte mindegy, hogy testi, lelki, szívügyi téma amit megfigyelünk, vagy amire kíváncsiak vagyunk, mert minden fontos információt megtudhatunk a rajzolóról.

Ennek különösen akkor van jelentősége, ha ezek után segítünk is a rajzolónak, hogy könnyebben boldoguljon az életében. Ha nincs megoldó módszered, ne aggódj, van egy könnyedén megtanulható módszer, pár óra alatt elsajátíthatod a lényegét. A módszer neve: ÉFT, azaz Érzelmi Felszabadító Technika, itt az oldalon azt is megtalálod!

Szeretettel várlak egy személyes elemzésen, hogy kipróbáld, vagy gyere rögtön a tanfolyamra!!! Ez idén élőben már nem kerül megrendezésre, de az online anyaghoz hamarosan hozzáférhetsz!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert a számok rengeteg mindent megválaszolnak. Én magam így szerettem meg igazán a számokat. Ezt megelőzően, minden számolástól tartottam, már gyerekkoromban eldőlt, hogy nem kell pénzügyi pályát választanom. Most pedig, egyszerűen, MINDENT ÉRTEK amikor kiszámolom valakinek a küldetésszámát.

Tudom, hogy miben leszünk partnerek, hogy ismerem e, esetleg egy másik életemből, vagy azt, hogyan áll az életéhez. Például képes nagy fizikai erőket megmozgatni, amikor dolgozik, vagy esetleg az íróasztal mögött találja fel jobban magát. Képzeld, még arra is választ ad, hogy miért van ennyire kevés SZAK-ember, azaz a szakmák miért kerültek ennyire háttérbe… Ehhez persze az egész tanfolyami anyag tud a segítségedre lenni. Azt is tudhatom valakiről, hogy milyen ügyekben számíthatok rá, mi az erőssége, és mi az amivel ne „zaklassam” Őt.. :-). És sorolhatnám még sokáig.

Amit ÉRDEMES TUDNOD:

Ez a küldetésszám tanfolyami anyag egy ízletes és nagyszerű, habos tortának, egyetlen mincuri szeletkéje! 🙂

Ha most ott ülnék melletted, biztosan duruzsolnék a füledbe, és megpróbálnám felhívni a figyelmedet a teljes SORSFORGATÓKÖNYV TANFOLYAMI ANYAGRA! Az a MINDEN ebből az anyagból…!

Ha megkezded a tanulmányaidat a küldetésszámmal, egyébként sem lesz elég számodra ennyi… 🙂 Szerintem… 🙂

NEM SZÁMMISZTIKA! – Sokan keverik. Hasonló infók vannak benne, de éppen a küldetésszámoknál már tapasztalható a különbség. Sokkal könnyebben értelmezhető, nekem ez mutatta meg a LÉNYEGET! Nem akarom dicsérni ennyire, de nehezen tudom fékezni magamat! 😀

Görgess végig az oldalon, olvasd el a teljes Sorsforgatókönyv Tanfolyam leírást!Vagy máris JELENTKEZZ, KATTINTS IDE!
Szeretettel várlak személyes elemzésen, vagy a tanfolyamon!!!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert a számok rengeteg mindent megválaszolnak. Én magam így szerettem meg igazán a számokat. Ezt megelőzően, minden számolástól tartottam, már gyerekkoromban eldőlt, hogy nem kell pénzügyi pályát választanom. Most pedig, egyszerűen, MINDENT ÉRTEK amikor kiszámolom valakinek a sors forgatókönyvét… IMÁDOK SZÁMOLNI…! (Most már…)

Mivel ez a tanfolyam TARTALMAZZA A KÜLDETÉSSZÁMOK MEGHATÁROZÁSÁT IS, ezért ezt a szöveget megtalálod ott is, itt is:

Tudom, hogy miben leszünk partnerek, hogy ismerem e, esetleg egy másik életemből, vagy azt, hogyan áll az életéhez. Például képes nagy fizikai erőket megmozgatni, amikor dolgozik, vagy esetleg az íróasztal mögött találja fel jobban magát. Képzeld, még arra is választ ad, hogy miért van ennyire kevés SZAK-ember, azaz a szakmák miért kerültek ennyire háttérbe… Ehhez persze az egész tanfolyami anyag tud a segítségedre lenni. Azt is tudhatom valakiről, hogy milyen ügyekben számíthatok rá, mi az erőssége, és mi az amivel ne „zaklassam” Őt.. :-). És sorolhatnám még sokáig.

NEM SZÁMMISZTIKA! – Sokan keverik. Hasonló infók vannak benne, de éppen a küldetésszámoknál már tapasztalható a különbség. Sokkal könnyebben értelmezhető, nekem ez mutatta meg a LÉNYEGET! Nem akarom dicsérni ennyire, de nehezen tudom fékezni magamat! 😀

Megtanulhatod, melyik szám mit jelent, és azt is, hogy a születési dátumod, milyen KÓDOKAT tartalmaz még. Mi a hasonlóság azok között, akik például januárban, és novemberben születtek. Olvad el feltétlenül a tartalomjegyzéket!!!

Kattints IDE, és jelentkezz!
Szeretettel várlak személyes elemzésen, vagy a tanfolyamon!!!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert a számok rengeteg mindent megválaszolnak. Én magam így szerettem meg igazán a számokat. Ezt megelőzően, minden számolástól tartottam, már gyerekkoromban eldőlt, hogy nem kell pénzügyi pályát választanom. Most pedig, egyszerűen, MINDENT ÉRTEK amikor kiszámolom valakinek a sors forgatókönyvét… IMÁDOK SZÁMOLNI…! (Most már…)

NEM SZAPORÍTOM A SZÓT, minden érvényes rá, amit a Küldetésszám tanfolyamnál, és az alapoknál leírtam!!!

AMI A LÉNYEG: SZERINTEM, EGYBEN SZEREZD MEG AZ EGÉSZ TANFOLYAMOT, MERT ÚGY VÁLIK LEGINKÁBB A JAVADRA!

Tehát alap és haladó! Azért van csak szétbontva, mert vannak, akik már tanulták a számokat, és az alapokat, és azért, mert előfordulhat, hogy egyben nincs a számláján valakinek a teljes tanfolyam díja. Így tudok lehetőséget biztosítani, hogy lépésről-lépésre MINDENHEZ hozzá lehessen férni, és ne terheljük túl a konyhapénzt! 🙂

Ezen a tanfolyamon kapod meg a szó szerinti SORSFORGATÓ KÖNYVET! Megtanulhatod, milyen tanulmányi szakaszokat terveztél be, mikor milyen férfire/nőre van szükséged, hogy harmonikus életet élhess. Milyen sérülések érdekében választottad a szüleidet, és azt is, Te miért és hogyan viselkedsz egészséges körülmények között egy párkapcsolatban. Miért éppen akkor költöztél el otthonról, vagy váltottál munkahelyet, vagy partnert… 🙂 Illetve, mikor könnyebb mindezeket megcselekedni, ha még előtte vagy, és van ezekre igény.. 😀
Nagyon sok MIÉRT és HOGYAN rendeződik. Imádni való…. Ez is…. 🙂
(Bocsi, de csak imádni való módszereket tanítok… )

Szeretettel várlak személyes elemzésen, vagy a tanfolyamon!!!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

EZT A LEGNEHEZEBB RÖVIDEN….

Azért szeretem annyira, mert MINDENRE VÁLASZT AD, ami EMBERKÉNT megtörténhet, amit érezhetünk, amit gondolhatunk. Az összes MÉRTET, és HOGYANT megválaszolja. MEGMUTATJA KI VAGY! És persze mindenki mást is megismerhetsz. A leggyűlöltebb embert is képes lehetsz szeretni, ha megismered, megérted.

EZ A MÓDSZER MEGMUTATJA AZ IGAZ-IGAZ ÉNEDET, ÉS A GYÁRI BEÁLLÍTÁSODAT!

Azt , hogy milyen tulajdonságokat, képességeket töltöttél be eredetileg ahhoz, hogy a lehető legsikeresebb életed legyen. Azt is megmutatja, hogy mit tehetsz, ha ettől eltértél. Azért HR SPECIALISTA, mert a HR-eseknek, vezetőknek készült eredetileg, hogy Ők tudjanak bánni a dolgozókkal. Nem is akárhogyan, hanem úgy, ahogy az mindenki javát szolgálja… Nagy szavaknak tűnhet ez a számodra, de csak addig, amíg meg nem hallgatod a saját elemzésedet. 🙂 Aztán, alig várod majd, hogy mindenki másról (szüleidről, gyermekedről, barátaidról, stb.) megtudhass mindent.. Megérted, és szeretni tudod az embereket. nem tudom röviden és lelkendezés nélkül leírni…

Egyszerűen, ez a módszer egy csodaeszköz!!!

Egy varázspálca, egy használati útmutató önmagadhoz és az emberekhez!

Tehát, szinte mindegy, hogy testi, lelki, szívügyi, szellemi a téma amit megfigyelünk, egészség, vagy betegség témakör, mert minden fontos információt megtudhatunk az emberekről.

AMIT MÉG TUDNI ÉRDEMES:
Ennek a tanfolyamnak van egy 4. napja is! Ez a SZAKMÁK NAPJA! Így lehet ez a tanfolyam összesen 4 napos.
Vagyis, azon a napon, ha pályaválasztási tanácsadó, szülő, vezető beosztású, vagy HR-es vagy, akkor megtudhatsz MINDENT arról, hogy az egyéneknek, karaktereknek, milyen a munkához való hozzáállása, hogyan lehet őket motiválni, kinek milyen pálya és szakma való, és milyen lehet akár ÉLETVESZÉLYES! Ez teljesen személyes, a másik 3 naptól független, csak RÓLAD szól!
Szeretettel várlak személyes elemzésen, MERT BIZONYÍTÉKOM VAN, vagy gyere rögtön a tanfolyamra!!!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert megmutatja, hogy kivel, mi a dolgom, miért találkoztam, mi a feladatom.

Milyen mélységben, hogyan kapcsolódunk egymáshoz, hány síkon, karmikusan, vagy sorsszerűen, tanulni, vagy tanítani tudjuk egymást.
Vagy „csak” simán pihenünk együtt, és nincs semmi extra feladatunk.
Esetleg, éppen most gyártjuk a karmánkat…?

Aztán, amiért még kedvelem, mert felhívta a figyelmemet olyan kapcsolataimra, amiket nem tudtam kezelni, sem megmagyarázni. Mostanra nem kell elkerülnöm őket, :-), mert az emberek összeférhetőségét is megláthatod, megtanulhatod ennek segítségével.

Van a lélekfejlődésének egyfajta evolúciója. Erre is választ kapsz, Te éppen hol tartasz!

A Sorsforgatókönyv ezt más szemszögből tárgyalja, de ott is igen fontos szempontot találhatsz! 🙂 Szóval, ez ismét egy kifejezetten ajánlott tananyag, de hát tényleg csak azokat javaslom, amelyekben hiszek és tudom, mennyire fontosak és hasznosak.
Esetleg azt érdemes tudnod, hogy ezt csak az alap kronobiológia tanfolyam után érdemes elvégezned, mert ott tanulunk egy számolási módot, aminek az eredménye nélkülözhetetlen ehhez a képzéshez!


Szeretettel várlak személyes elemzésen, vagy gyere rögtön a tanfolyamra!!!

S.O.S. SEGÍTSÉG
ÉFT – Érzelmi Felszabadító Technika

ÉFT, Érzelmi Felszabadító Technika

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert PONT AZT ADJA, AMIT A NEVE ELÁRUL!!!

EZ EGY MEGOLDÓ TECHNIKA!

Azonnali segítséget abban, hogy az érzelmeid szabadon áramoljanak! 

Ismered azokat a pillanatokat az életedben, amikor minden levegővétel egy örökkévalóság, annyira nehéz éppen…? Amikor a félelem, a harag, a bánat, a fájdalom annyira eluralkodik, hogy tehetetlenül állsz és fogalmad sincs, hogyan lehetne hirtelen mindazt KIKAPCSOLNI?
Ez a tanfolyam, éppen erre nyújt segítséget!

Azért szeretem annyira, mert van, amikor a buszon kap el valami, vagy nem tudok elaludni annyi gondolat jár a fejemben, vagy valakit melegebb éghajlatra szeretnék elküldeni, ezt akkor is elő tudom venni, hiszen KÉZNÉL VAN!

Segítő, tanácsadó, mágus nélkül, EGYEDÜL IS TUDOD HASZNÁLNI! Van, hogy S.O.S. segítségre van szükség, és nincs időpontom. Emiatt találtam ki ezt a tanulási lehetőséget! Még ha szabin vagyok is, meghallgathatod, letöltheted a segítségemet!!!

Pár kopogtatással – ez a meridián pontok ütögetését jelenti – az egész pillanat képes megváltozni.

Szeretettel várlak személyesen megtanulni egy kb. 3-4 órás konzultáción, vagy az online tanfolyamon!!!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert ANNYIRA KÖNNYED EZ A TECHNIKA!!! 

Szinte hihetetlen, mennyire egyszerűen működik… Elég néha az is, hogy nem zárod ki a csoda történésének lehetőségét. Mit jelent ez? Hogyan kell csinálni? Hmmm… Tanuld meg!!! 🙂

Van egy hitem. Illetve több is, de egy konkrétan idetartozik. Arról szól, hogy MINDEN MEGVÁLTOZTATHATÓ.

ELSŐ LÉPÉS – FEL KELL ISMERNI A HELYZETET!
Azután, minden képes megváltozni, illetve mindent képesek vagyunk MI MAGUNK megváltoztatni.

Ennek a módszernek kvantumfizika az egyik alappillére, mármint az magyarázza. Ott kezdenek összeérni, hogy valami egy megfigyelés és viszonyítás hatására lesz valamilyen. És ott végződik, vagy teljesedik be, hogy minden ENERGIA!
Tehát, ennek megfelelően, ha valamit szeretnél megteremteni, megváltoztatni, létrehozni, akkor AKÁR EGY CSETTINTÉSRE IS MEGTEHETED!

Sokaknak szüksége van, hosszas anyagokra, több napos, akár több hónapos tanfolyamra, hogy sok-sok lépcsőt feltérképezzenek, megértsenek, és ezek segítségével működtessék az életüket. NA, EZ NEM AZ! 🙂 Egyik módszer sem JÓ, vagy ROSSZ, hanem igazán különbözőek vagyunk. Ha ismered a kronobiológiát, akkor azt mondom, hogy a hosszas tanfolyam a flegmatikus és gondolkodó típusnak való, ez a tanfolyam pedig az alacsony fékezésű, rugalmas kolerikusnak, melankolikusnak, szangvinikusnak, és ha még van hozzá művészi agyféleteke is, vagyis ismeri a kifejezést: „KÉPZELD EL…”, na, annak a karakternek ez a módszer a „hovanetovább”, egy VARÁZSPÁLCA AZ ÉLETHEZ! 

Szeretettel várlak személyesen megtanulni és gyakorolni egy kb. 3-4 órás konzultáción, vagy az online tanfolyamon!!!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert ez a tréning teljesen más, mint az általános többi célkitűző, célmegvalósító tanfolyamok.

Majdnem mind ugyanazt  az elméletet tanítja, ezzel EGYETÉRTEK, mert a módszerek lépései, szinte MIND -EGY-FORMÁK. Ez a tanfolyam is ezekre épít, csak egészen máshol, máshogyan kezdi!

Éééés, most jön, az, amitől MÁS!

Ezen a tanfolyamon megvizsgáljuk a kitűzött terveidet az ÉLETFORGATÓKÖNYV, SORSFORGATÓKÖNYV szempontjából. Összeolvassuk, hogy valójában MI VAN AZ IGAZI TERVEDBEN, és ezt segítjük harmóniába hozni a SZEMESZTERÉVEDDEL, a LELKED VÁGYAIVAL. ÍGY SOKKAL KÖNNYEBB A CÉLJAIDAT VALÓSÁGGÁ TENNI!

Ez egy rendkívül új lehetőség, és 2018. január 21-én, vasárnap egész napos képzés formájában történik, és havi egy alkalommal megerősítő gyakorlatokra is lesz lehetőséged! Ez a nap, 33/6-os MESTERI TEREMTŐ NAP, vagyis már abban a pillanatban, amikor dolgozunk a tanfolyamon elindul a MEGTEREMTŐDÉS!!! Zseniális lesz…. Imádni fogod….

Dr. Németh Renátával közösen tartjuk ezt a tréninget.

Szeretettel várunk! Kattints IDE, jelentkezz még ma!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert olyan jóóóóó!!! 

Tudod, éppen akkor KELL elővenni, amikor a legnagyobb sz…ban vagy, vagy éppen az egyik legnehezebb helyzetben NEM-et kellene tudnod mondani..

Te tudsz NEM-et mondani? Én nem nagyon.. Éppen ezért készítettem ezt az anyagot, mert tudom, hogy igen sokan vagyunk, akiknek nehézséget jelent kiállni önmagunkért, vagy a saját érdekeinket érvényesíteni…

A tananyagban fogsz találni mankókat, példákat és lépésről lépésre haladó leírásokat magyarázattal. Megtanulhatod, mit jelent az ÉN KÖZLÉS, és a TE KÖZLÉS! Hogyan tudsz „üzletelni” a feladatokkal, szívességekkel. Van 4 lépés, amit ha betartasz, MINDENKI ELÉGEDETT LESZ, miközben Te éppen könnyedén érvényesítetted önmagadat, az akaratodat, a vágyaidat, az érdekeidet!

Ezt a technikát ONLINE otthonról is megtanulhatod, de én, sokkal jobban kedvelem, ha eljössz és egyéniben egy konzultáción anulod meg, mert akkor tudjuk gyakorolni is! Ha tehetném, erre beszélnélek rá… 🙂

Szeretettel várlak személyesen megtanulni és gyakorolni egy kb. 2 órás konzultáción, vagy az online tanfolyamon!!!

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Azért szeretem annyira, mert Te is nagyon fogod szeretni! 

Amikor én elkezdtem a tanácsadói, segítői életemet, akkor az volt számomra a legnagyobb kihívás, hogy milyen módon, hogyan mutassam meg a világnak, hogy létezem… Szerettem volna ezt a sok nagyszerű dolgot, tudást, tapasztalatot átadni, és SZÓLNI, HOGY LÉTEZEK!!! 🙂

Hónapokig szenvedtem különböző webmesterrel, marketingessel, sem ők, sem én nem tudtam IGAZÁN, hogy mit jelent valójában az ONLINE MARKETING! Kezdetben a szót sem ismertem, a létezéséről sem tudtam, majd amikor eljött az ideje, MINDEN FELGYORSULT, és MINDEN ESZKÖZÖM ADOTTÁ VÁLT AHHOZ, hogy SIKERREL JÁRJAK!

Ez a tanfolyam, leginkább egy BEINDÍTÓ KONZULTÁCIÓ. Ott kezdődhetnek a kérdéseid, hogy milyen vállalkozási formát válasz, és ott végződhetnek, mi az a SEO és hogyan kell csinálni.

MEGMUTATOM MIT KITŐL TANULTAM, és azt hogy MIT MI UTÁN kell/lehet/érdemes csinálni. Neked már nem kell fölöslegesen tanfolyamokra költened, mert ezt én már megtettem, és TUDOM KIK A LEGJOBBAK, és melyek azok a lényeges információk, amiket MEG KELL TANULNOD AHHOZ, hogy SIKERES LEHESS!

A leghasznosabb, legátfogóbb tudást Andrástól és Zsolttól kaptam. Lélegzetelállító mindaz amit véghezvittek. Én, náluk, velük kezdtem. Ha SOK, sokkkk az, amit csinálnak, segítek kiválasztani, mit milyen sorrendben tanulj tőlük, elmondom, nekem hogyan sikerült. A Tőlük tanultakkal 4 hónap alatt felépítettem egy önműködő értékesítéssel üzemelő weboldalt, megírtam egy könyvet, és megtanultam kampányolni. Január közepén kaptam meg a képzési anyagot, és május elsején már RENDELNI LEHETETT AZ OLDALON úgy, hogy aki lenyomta a gombot, az egy percen belül még számlát is kapott! Egyszerűen, zseniális, amit csinálnak. www.onlinekatapult.hu az oldal neve, ahol megtalálod Őket. Szívből ajánlom.

Mindemellett, nagyon sok szeretettel várlak a további értékes információval, és szívesen támogatlak, fogom a kezedet, addig, amíg Te magad önállóvá válsz! Illetve segítek a sorrendet, és a lépéseket megtervezni.

Szeretettel várlak személyesen megtanulni és gyakorolni egy kb. 2 órás konzultáción!!!

TANÁCSADÓI
BEINDÍTÓ-ÖSSZEOLVASÓ

 

Spirituális tanfolyam, tanácsadóknak, sorsforgatókönyv

Megpróbálom röviden összefoglalni…. 🙂

Ez a lehetőség azoknak a segítőknek, tanácsadóknak szól, akik itt-ott tanulták már a fenti módszereket, de HIÁNYZIK MÉG VALAMI! 

A Sorsforgatókönyv esetében és a Kronobiológia esetében találkoztam eddig azzal, hogy éppen az összeolvasás már nem volt biztonságos. Ezért született meg ez a lehetőség. Sok segítőnek vannak saját módszerei, és abban tudok segíteni, hogy az általam is tanítottakat egymással összeépítsük. Nem baj, ha nem nálam tanultál. Ha véletlen hiányosságokat találok, akkor ismétlő áron megkaphatod az online tanfolyamot, hogy az én nézőpontjaimat, tudásomat, tapasztalataimat is beépíthesd segítői életedbe.

Tehát, akkor vedd igénybe ezt a lehetőséget, amikor tudod, hogy tudod, de az I-re a pontot nem sikerül egyedül feltenned. 

Illetve akkor, ha segítőként használod a módszereket, és szeretnéd ezeket KOMPLEXEN, egymással harmonikusan használni.

Ha kérdésed van, tedd fel, írj nekem, vagy rögtön jelentkezz be a konzultációra!

Szeretettel várlak személyesen megtanulni és gyakorolni egy kb. 2 órás konzultáción!!!

HA KÉRDÉSEID ADÓDTAK, VAGY ESETLEG MÁR TUDOD IS MIT SZERETNÉL MEGRENDELNI, MEGTANULNI, AKKOR KATTINTS IDE, VAGY A LENTI KÉPRE ÉS ÍRD MEG NEKEM!!!

Izgatottan várom!