A boldogság nem luxus
Minden egyes pillanatunkban döntünk. Most is. Éppen most, ahogy olvasod ezeket a sorokat.
Mit mérünk egyáltalán?
Ha megkérdeznélek, hogy boldog vagy-e, mit válaszolnál?
Valószínűleg megállnál egy pillanatra. Gondolkodnál. Mert a boldogság szó önmagában elég elvont. Mindenki másra gondol, amikor kimondja.
Sokan azt mondják: „jól vagyok, nincs bajom.”
Ez nem ugyanaz, mint a boldogság. A „nincs bajom” csupán a hiány hiánya. Az, hogy nem fáj semmi, nem jelenti azt, hogy valami nagyon jól van. Érted, ugye?
Hozzászoktunk ahhoz, hogy a hétköznapi nehézségek annyira betöltik a napjainkat, hogy el is felejtünk azon gondolkodni: mi is itt vagyunk. Létezünk. És nem csak túlélni jöttünk. Ne aggódj, ezzel én is így vagyok… Éppen ezért írok most is Neked. Ilyenkor emlékeztetem magamat is!!!
Az egyik legnagyobb csapdánk éppen ez: nem gyűjtünk információt arról, milyen az, amikor JÓ és boldogító az élet. Annyira hozzászoktunk társadalmilag a nehézségekhez, hogy már azt sem tudjuk elképzelni, mire is vágyunk valójában. Ha most megkérdezném:
„Ha lenne tíz szabad perced — mit csinálnál?” — sokan nem tudnák megmondani. Mi lenne, ha azt kérdezném: Ha lenne 10 szabad napod – mit csinálnál? Nem, nem az ablakpucolás, nem a „semmit” a „jó” válasz… Amit örömödben szabadon, korlátlanul csinálnál. Engem az érdekel…
Ez az első figyelmeztető jel.
A lent és a fent haszna
Képzeld el az EKG-vonalat. Azt a cikk-cakkos, hullámzó vonalat, amit valószínűleg már láttál valahol. Tudod, mi az, amikor ez a vonal egyenesé válik? Az egyenlő a halállal.
A hullámzás maga az élet. A lentek és a fentek nem ellenségeink, hanem mérőeszközeink. Azért van érzékszervünk (ilyen sok), azért érezzük a hideget és a meleget, a fényt és a sötétet, a könnyűséget és a nehézséget, hogy tudjuk: melyik micsoda.
Ha nem ismerem meg a szegénységet, hogyan fogom tudni, hogy gazdag vagyok? Ha nem tapasztalom meg a magányt, hogyan értékelem a szeretett ember jelenlétét? Nem kerülni kell a nehézségeket — be kell járni a területet. Ahogy egy kis, azaz kicsi pötty sem tudja, hogy ő kicsi pötty, amíg nincs mellette egy nagyobb pötty.
Egyszer egy amerikai motivációs előadótól kérdeztem meg személyesen: „Szépen hangzik a fent — de mit csinálsz, amikor mélyen lent vagy? Amikor azt hiszed, hogy már lejjebb nem lehet?”
Elmosolyodott, és azt mondta: „Ennek is vége lesz egyszer.”
Egyszerű. De mély. Legyen ugyanolyan a hozzáállásunk fent is, lent is. Meg fog majd változni. Minden reggel egy lehetőség arra, hogy ma máshogy éljem meg a napot…
A döntés, amit mindig meghozunk – akár észre sem vesszük
Minden reggel döntünk. Arról, hogy felfelé akarunk-e menni vagy sem. Fejlődni, örömtelibbé akarunk-e válni…
A jó hír: dönthetünk.
A rossz hír: mindig döntünk — akkor is, ha nem teszünk semmit. Mert:
A nem döntés is döntés. #csakszólok
Ha nem veszek jegyet a koncertre, valaki más dönti el, hogy bejuthatok-e… Ha nem teszek azért, hogy legyen időm magamra, mások írják tele a naptáramat és mindig mások töltik be azt az időt, amit magamra szerettem volna eltenni.
Az életünket nem „majd valamikor” fogjuk megélni.
MOST zajlik. Percről percre.
Sokáig azt hittem, hogy a luxusnyaralás az valakiről olyanról szól, aki gazdag, biztos már idősebb is, és ráér. Aztán megismertem fiatal párokat, akik rendszeresen hajóutakra járnak, olcsóbban, mint ahogy Magyarországon napjainkban sokan nyaralnak. Nem a pénzük volt sok. A hitrendszerük volt más!
A hitrendszereink tartanak fogva. Azok a mondatok, amelyeket évtizedek óta ismételgetünk magunknak: „majd ha lesz pénzem”, „majd ha lesz időm”, „majd ha egyedül leszek”, „majd ha párkapcsolatom lesz”.
Ezek a „majdhák” eltüntetik a jelent. MEGÖLIK AZ ÉLETET!
A hosszú élet egyik titka — és ezt nem én találtam ki, ezt a kutatások is visszaigazolják — hogy ha van vágyunk és tervünk, tovább maradunk. Ha van mit várni, várunk…
Mindig akarjunk, várjunk valamit. Legalább a holnapot… Egy JOBB holnapot! Ez nem elégedetlenség. Ez az élni akarás jele.
(Nem tudom kihagyni, hogy Apukám mielőtt kórházba került, azt hajtogatta, hogy nem érdekel már a világ. Nem érdekelte már még a TV műsor sem… Nemhogy az emberek, az érzelmek…)
A Boldogságteszt — Hol tartasz most?
Az alábbiakban egy önismereti mérési eszközt mutatok be, amelyet az előadásaimon is rendszeresen használok. Nem arra való, hogy ítélkezz magad felett. Arra való, hogy lásd, mi van. Őszintén. Mert csak azt lehet megváltoztatni, amit felismertünk.
Három szabály van, mielőtt elkezded:
Minden kérdésre adj 1 és 10 közötti pontszámot.
Az 5-ös pontszám tilos. Vagy jobb felé billen a szekér, vagy rosszabb felé — középen senki sem él valójában.
Legyél őszinte. Nem a sok pont a cél, hanem a tisztánlátás.
Összesen 18 kérdés, 180 lehetséges pont.
Vegyél elő egy papírt és egy tollat. Írd fel a számokat egymás alá.
I. A pénz területe
- Elégedett vagyok-e azzal a pénzzel, amely jelenleg rendelkezésemre áll?
(1 = egyáltalán nem, 10 = teljesen igen) - Tudom-e, hogy mekkora összeg lenne számomra igazán elegendő a boldog élethez? Foglalkozom-e ezzel? (1 = egyáltalán nem, 10 = teljesen igen)
- Van-e konkrét célkitűzésem arra, hogy a pénzügyi helyzetemen javítsak, és teszek-e nap mint nap érte valamit? (1 = egyáltalán nem, 10 = teljesen igen)
II. Az idő területe
- Elégedett vagyok-e azzal, ahogyan jelenleg az időmet töltöm — a munka, a pihenés, a barátok és a hobbi arányával?
- Tudom-e, hogyan, mivel tölteném szívesen a szabadidőmet, ha lenne? Szoktam-e erre gondolni?
- Van-e célkitűzésem arra, hogy mivel fogom tölteni a vágyott életemet? Vagyis az időm felhasználása jobban tükrözze a valódi vágyaimat…
III. Kapcsolatok — a munkahely
- Elégedett vagyok-e a munkahelyi kapcsolataimmal, azzal, ahogy az emberek bánnak velem és egymással?
- Foglalkozom-e azzal, hogy milyen munkahelyi közösségben érezném magam jól?
- Van-e konkrét tervem arra, hogy javítsak a munkahelyi kapcsolataimon vagy a munkakörnyezetemen?
IV. Kapcsolatok — a szülők és az ősök
- Amikor a szívemre teszem a kezem, és az édesanyámra, édesapámra gondolok — rendben van-e az a kapcsolat? (Ha már nem élnek: rendben van-e az, amit érzek irántuk?)
- Szoktam-e foglalkozni azzal, milyen lenne számomra a jó kapcsolat a szüleimmel?
- Teszek-e valamit azért, hogy ez a kapcsolat jobb legyen — akár egy sétával a temetőbe, akár egy telefonhívással?
V. Kapcsolatok — a barátok
- Elégedett vagyok-e a baráti kapcsolataimmal úgy, ahogy most vannak? Egyáltalán vannak-e igaz barátaim…?
- Tudom-e, milyen barátságra vágyom, miben lenne jó a kapcsolat? Foglalkozom-e ezzel?
- Teszek-e azért, hogy a barátságaim erősebbek legyenek — keresem-e őket, szervezek-e programokat?
VI. Kapcsolatok — a párkapcsolat
Vagy 16-ra, vagy 17-re válaszolj, és csak 1 kérdésre adj pontot!
Ha jelenleg van párod:
- Elégedett vagyok-e azzal a kapcsolattal, ami most van — az odafigyeléssel, a megértéssel, a közelséggel?
Ha jelenleg nincs párod:
- Elégedett vagyok-e azzal, ahogyan az egyedüllétemhez viszonyulok? Tudatosan, szabadon választom ezt az állapotot? Vagy elkerülök valamit, hogy ne fájjon…
- Tudom-e, mitől lennék boldog a párkapcsolatomban? Foglalkozom-e azzal, milyen embert szeretnék magam mellett?
- Teszek-e azért, hogy a párkapcsolatom — ami van, vagy ami jönni fog — jobb legyen?
Az eredmény kiértékelése
Add össze a pontjaidat. Az összeg 18 és 180 között lehet.
160–180 pont: Nagyon jó úton jársz. Tisztában vagy magaddal, foglalkozol az életeddel, és teszel is a jobbításért. Nem az a feladatod, hogy keress valamit — az a feladatod, hogy finomíts. Jó ha rendszeresen emlékezteted magadat, és így még hamarabb, még nagyobb lépéseket tudsz megtenni önamagadért. Örülök, hogy ilyen tudatos vagy…. Gratulálok! Csak így tovább… Sose állj le…
140–159 pont: Jó alapok vannak, de van még terület, ahol érdemes tudatosabban dolgozni. Nézd meg, melyik területen volt a legtöbb alacsony pontszám — ott vár rád a következő lépés. Érdemes minden nap foglalkozni azzal a területtel. Ne sanyargasd magadat miatta, hanem egyszerűen csak engedd meg magadnak, hogy jöjjenek lehetőségek, amikor oda tudsz figyelni magadra, amikor tanulhatsz, fejlődhetsz, és szintet léphetsz. Ha nem megy egyedül, keresd bátran az Akadémia csodás Családállítóit!
140 pont alatt: Ez nem ítélet. Ez egy meghívás a fejlődésre, változtatásra. Pontosan ezt jelzi, hogy valami figyelmet kér — és most már tudod, mi az. Ahol alacsony volt a szám, ott van dolgod. Az a terület, vagy területek azok, amivel nem boldogulsz jelenleg. A jó, hogy most felismerted. Nem összeomlani kell ilyenkor, hanem „megfogadni”, hogy nem hagyom cserben magamat! Összeszedem azt a kis erőmet, és magamra fordítom!!!
Tudoood… Fontos: nem a magas pontszám volt a cél. Az őszinteség! Aki magának ötöst ad mindenre, az nem hiszem, hogy igazán elégedett, csak felülpontozta magát. Én ezt úgy szoktam mondani, behazudta magának a JÓT! Bocsi… Az nem magát méri — hanem azt méri, milyen szeretne látszani. Ez a teszt csak akkor értékes, ha IGAZ-IGAZ.
A felismerés után: mi jön?
A felismerés az első lépés. De önmagában nem elég.
Amit sokan félreértenek: a döntés nem az, amikor azt mondom magamnak, hogy „most már elválok”, „most már munkahelyet váltok”, „most már elmegyek egy konzultációra.”
A döntés az, amikor teszek is valamit.
Amíg nem látszik a cselekvésben, addig csak ábrándozás.
A hitrendszereink megváltoztatásához — ahhoz, hogy ne csak tudjuk, hanem tegyünk is — szükség van arra, hogy más szintű tudással közelítsük meg a problémát.
Einstein szavaival élve:
„Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.”
Ezért van szükség önismeretre. Nem a divatos, felszínes változatára — hanem a mélyre menő, rendszeres, kézzelfogható önismeretre. Arra, amely megmutatja, ki vagyok valójában, mi a gyári beállításom, mik az erőforrásaim és mik azok a területek, ahol segítséget érdemes kérni. Természetesen ebben nem hagylak most magadra. Nem volt az a célom, hogy felkeverem az állóvizet, és hagylak benne elmerülni. Azoknak is van mit JOBBÁ tenni, akik elégedettek az eredményeikkel. Én minden nap teszek valamit vagy sok valamit, hogy az életem a számomra ideális módon, ideális időben boldogságot hozzon…
Kaptam egy üzenetet valakitől, akivel együtt dolgoztunk az életén. Szó szerint idézem:
„Hálásan köszönöm, hogy a segítségeddel, a családállítás módszerével kioldottunk olyan családi mintákat, amelyek már nem szolgálták a fejlődésem, s amelyeket nem akartam sem követni, sem továbbadni. Most jönnek bennem a felismerések, ahogy egy új minta bontakozik ki. Ez a minta már teljes önvalómból jön. Saját, megdolgozott felismerésekből, fejlődésből. Végtelen hálás és boldog vagyok. Soha nem voltam még ennyire könnyed, felszabadult, intuitív. Soha nem éltem ennyire.”
Ez az, amiért érdemes elkezdeni. Nem a tökéletesség kedvéért. Nem mások elvárásai miatt. Hanem azért, mert Te is megérdemled ezt a könnyedséget.
Hallgass a szívedre
A boldogság nem luxus. Nem a gazdagok kiváltsága.
Nem az, amit majd valamikor megérdemelsz, ha eleget szenvedtél!
A boldogság alanyi jogon jár!
A boldogság egy döntés. Naponta megújuló döntés. Apró pillanatokban lakik: abban, ahogy reggel felébredsz; abban, hogy este melléd ül valaki, és nem kell semmit mondani; abban, hogy kiülsz a kertbe, és hallgatod, amint nevetnek a gyerekek a szomszédban, vagy azt csak, hogy nő a fű; abban, hogy egyszer végre azt csinálod, amiről régen lemondtál.
A boldogság mérhető. Látható. Felismerhető! — különösen, ha keresed és tudatosan megteremted. Ismered a szlogenünket, ugye:
„Hallgass a szívedre, és a vágyaid szerint éld az életedet!”
