Amire a mindennapokban használni tudod… Akarod az IGAZSÁGOT? Önismeret és Emberismeret tudományos alapokon, a mindennapokra – evés, ivás, alvás, munka, sport…és még jó néhány fogás, amit a videóban mondok el.
Ha olvasnád inkább, a videó alatt szövegesen is megtalálod.
Szöveges leírás:
Ha lenne lehetőséged, hogy tudd a dolgokról, az emberekről az igazságot, lenne bátorságod megismerni azt a módszert, megtanulni?
Ha tudhatnád minden emberről, hogy
- mi az a belső motiváció, ami őt mozgatja, ami irányítja, hogy
- hogyan csinálja,
- milyen lelkesedésből,
- milyen háttérrel,
- milyen szándékból csinálja azt, amit csinál,
akkor bátor lennél ezt tudni?
Akarnád? Ugye? Mert nem csak önismeretről van szó, amiről én beszélek, hanem arról a lehetőségről, hogyha egy születési dátumot tudsz egy emberről, akkor mindent tudsz róla. Pontosan tudod, hogy a kedvedbe akar járni, vagy befektetésből van segítségedre, hogy azért csinálja azt, mert feltétel nélkül szeret, és igyekszik a kedvedbe járni, és mindent megadni szívből, jóból, vagy pedig éppen az a módszertana, hogy tesz egy szívességet, hogy utána esetleg tíz másik szívességet kérhessen tőled.
Vajon vagy-e olyan bátor, hogy ezt tudd egy másik emberről?
Vannak a megérzéseink, vannak a benyomásaink. És akkor így azt sejtjük hogy ez így van, mert ezt én tudom a másik emberről. De mit szólnál, hogyha lenne ehhez egy 100%-os biztonsággal működő módszered? Akarnád-e azt? Mert ám ez nagyon nagy bátorság.
Én a magam részéről már nem tudok simán egy emberi kapcsolatot csak úgy csinálni. Mert amint megtudom a születési dátumát valakinek, és azért ezt igyekszem azonnal megtudni, onnantól kezdve pontosan tudom, hogy mit várhatok, mire számíthatok az egyéntől. Ha ezt magánéletben, mondjuk párkeresésben vagyok, akkor a párkeresésnél a szórakozó helyen is megkérdezem, hogy van-e olyan bátor megadni a születési dátumát, mert azonnal meg tudom állapítani, hogy van-e értelme ebbe kapcsolatba energiát tenni vagy nincsen.
Vagy egy munkakör kifejlesztésénél.
Nálunk itt a cégnél, az Élet Változtató Akadémiában, nagyon fontos az, hogy mindenkinek adni vágyása legyen mert mi a feltétel nélküli szeretetet támogatjuk, és azt áramoltatjuk. Itt nem fér bele, hogy egóharcokat, meg játszmajátékokat, cicaharcokat játszunk egymás között.
Csak és kizárólag a tiszta szeretetteljes szándék fér be.
- Vajon te mernéd-e ezt tudni a családtagjaidról…?
- Vajon mernéd-e megnézni anyukádat vagy apukádat, hogy az a szeretet, amit te kaptál tőlük, az milyen típusú?
- Vagy az, ami benned van? Például nagyon fontos lenne tudnod, hogy milyen önérvényesítésed van, milyen önbizalmad.
És nem attól lesz önbizalma valakinek, hogy megműtetti a cicijét, meg hatalmas nagy műszempillákat rak, hanem azzal attól lesz, hogy elfogadja azt, aki ő maga.
De vajon van-e bátorságod magadról is megtudni mindent
Ez a Kronobiológia, amiről most beszélek, ez olyan mélységig választ ad egy embernek a működésére, vagy minden területre, hogy elképesztő. Mostanában volt egy beszélgetésem, kettőt is szeretnék elmesélni, az egyik az az volt, hogy egy sima magánéleti beszélgetéskor megkérdezte az illető tőlem, hogy Évi, veled tényleg olyan a beszélgetés, hogy minden mondatod végén van valami tanítás?
Elszégyelltem magam, mert hogy tényleg amikor
…amikor valakivel beszélgetek, akkor annyira szeretném, hogy neki minden körülmények között jó legyen, hogy ez a természetszerű, hogy én elmondom, hogy igen, neked mi lenne a jó. És nagyon nehéz „lebutítani” magamat, hogy ne tanácsadóként akarjak részt venni vagy jelen lenni helyzetekben.
Egy-két szabadidős elfoglaltságon, ahol vendég vagyok, vagy ahova járok szaunázni, szaunaszeánszra, csak egy-két ilyen helyen van módom embernek lenni, meg nőnek lenni, sima Évinek és nem a Tanácsadó Akadémia alapítójának lenni.
Tényleg olyan mélységig rálátok az életekre, mások életére, hogy mondjuk elmeséli, hogy cukorbeteg, és akkor én már tudom, hogy nem olyan szeretett állapotban van, amilyenben ő szeretne lenni.
Tehát valaki tőlem kapja meg a szeretetet olyan mélységben, amennyire az fontos lenne a számára. Ugye akkor már rögtön családállító Évi tudja, hogy legelső szeretethiányunk az az anyutól, meg az aputól érkezik. Tehát már tudom a megoldó kulcsot.
Vagy például elmeséli például, hogy vastagbélgyulladása van, vagy vagy az emésztésével van problémája, már tudom, hogy felborította azt a rendszerét, amivel a menni vagy maradni kérdésköre van.
Vannak emberek, akiknek egyhelyben ülési képességük van, ez a klasszikus homeoffice-os munka
És vannak, akiknek meg ez a menjünk már, utazzunk, pörögjünk, motorozzunk, autózzunk, kiránduljunk, hajózzunk, mindegy csak menjünk, csináljuk készségük van. És ugye amikor ezek egymás mellett párkapcsolatban vannak házasságban például, akkor ugye az egyik így akarja, a másik úgy akarja összecserélődnek ezek a dolgok és megbetegítik egymást, mert annyira szeretnének együtt lenni vagy egymással lenni, hogy amikor ezt felcseréli valaki, akkor ez egy betegségtünetet okoz azon a területen, ahol ő felcserélte.
Mindegyik ilyen működési elvnek megvan a területe.
Tehát hogyha én pajzsmirigy problémám van, akkor az adok-kapok egyensúlyát borítottam fel, tehát többet adok a többieknek, mint amennyit képességem van. Jobban akarom őket szeretni, meg kedvelni, meg a segítségükre lenni, empatikuskodni, mint egyébként amilyen az én szívügyi beállítottságom.
Szóval marha nehéz ez. Tehát hogy brutálisan igazságot mutató módszerek ezek, és hogy ezt nem mindenkinek kell. És én most ezt látom magam körül, hogy az emberek távolodnak el, nyílik az olló, hogy valaki bátor, és hajlandó és tudni akarja a lényeget és akarja ő… tehát a dolgok mögé akar látni és irányítani az életét, és van egy másik brigád, akik csak elvannak, hogy nem baj, ha nem látnak rá, inkább menjenek így a dolgok, mint hogyha így átadná a sodrást, mint a hajó, amit tudod visz a víz, de hova viszi, ki tudja…
Szóval én abban hiszek, hogy hasznos inkább tudnunk az igazat, mint nem tudni.
Na de például, ha engem megcsalnak, én arról tudni akarok. Mert nem akarom átvágva érezni magamat, nem akarok nem tudni egy ilyen dologról. Ha valakinek rossz szándéka van velem kapcsolatban, azt én akarom tudni, hogy elkerüljem. És igen, bizony van az életemben pár ember, akinek onnantól, hogy tudom a kronóját, már nem adok teret az életemben.
És szerintem erre mindenkinek van joga, és én erre használom a Kronobiológiának a módszerét, hogy pontosan meg tudjam határozni azt, hogy ki kicsoda, aki körülöttem van.
Ha van gyereked, akkor nagyon fontos lenne tudnod
Őt hogyan, mivel tudod boldogságra nevelni, hogy azzal, hogy szabályokat tartasz be vele, vagy azzal, hogy hagyod szabadon korlátlanul működni.
Azzal, hogy megdicséred, vagy azzal, hogy segítesz neki még nagyobb dolgokat létrehozni. Végülis mindegy, csak legyen boldog az a gyerek.
Vagy mondjuk megérteni a családba az anyukádat, az apukádat, hogy hogy tud téged szeretni, vagy őt hogy szerette az ő anyukája meg apukája. Vagy-e elég bátor ehhez, vagy inkább jobb kicsit tudatlanul, kicsit szűklátókörűen élni az életet… mert könnyebb úgy, de nem biztos, hogy boldogságot hoz.
Tudatosan jobb az életre rálátni, érteni a miérteket, a hogyanokat.
Kockázatos, mert soha többet nem tudsz haragudni senkire, nem tudsz hibáztatni másokat. Szóval azért ez kemény önmarcangolás is lehet, hogy pontosan tudni, hogy én hol hibáztam el, és hogy igen, választhatom azt, hogy azzal az emberrel nem tartok több kapcsolatot.
Tudod, van egy ilyen polcrendszer erről már egy másik videómban is meséltem, hogy vannak polcok, ahova pakoljuk az embereket, és hogy néha az a nehéz, hogy én magasabb polcra teszem magamnál, mint ő teszi magát az én életemben a polcra, viszont a kronobiológia 100% pontosággal megmutatja, hogy melyik polcomon van az én életemben a helye, és hogy egyáltalán van-e neki polc.
Az biztos, hogy nagyon erős ennyire ismerni az embereket, nagyon nagy kincs, nagyon nagy rizikófaktor és nagyon brutál tudás, és hogy igen, van egy tapasztalati menetrend, amit végig érdemes járni, szinte szükségszerű, és van, amikor már lehet azt mondani, hogy gyerekek, én nem viszem tovább a bőrömet a vására, én tudni akarom a dolgokat, és én akarom irányítani az életemet.
Ez egyébként a harmadik szakaszunkban jön be az életforgatókönyvünkbe. De most talán még annyit szeretnék mesélni erről hogy… hogy érdemes önmagaddal is tisztában lenned, hogy te tudd magadról, hogy te egyhelyben ülős vagy-e, rákészülnöd kell-e, hangolódnod kell-e a dolgokra, vagy pedig akkor tudsz a leghatékonyabb, a legjobb lenni, ha spontán, hirtelen, váratlanul, meggondolatlanul teszel dolgokat.
Mert ha az vagy, akkor az a szabály, hogy nincs szabály.
Ha pedig az vagy, akinek jót tesz az, hogyha nem ma csinálja, hanem alszik rá egyet, akkor meg akkor jó. Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy ez egy probléma, amilyenek ők, mert más közegben nőttek föl, más anyuval, más apuval, máshogy működött a család, és őhozzájuk képest viszonyítják saját magukat.
Pedig annyira jó lenne, ha mindenki tudná, hogy ő igazán kicsoda, és ahhoz keresne játszótársakat, hogy önmagát ebben élhesse meg, és magához mérné saját magát, és nem másokhoz.
Na egy picit elkalandoztam. A lényeg, hogy ez egy bátorságpróba is, hogy vagy-e hajlandó tudni a miérteket, és vagy-e hajlandó tanulni egy olyan módszert, van-e bátorságod tanulni egy olyan módszert, amivel bárkiről bármit megtudhatsz.
Ez most nem marketingpofázás, hanem konkrétan tényleg. Na most, ha elég kitartó voltál, és most még itt vagy ezután a sok-sok mindenféle után, amit elmeséltem, akkor nagyon durvát fogok mondani: pontosan tudhatod, hogy mit várhatsz egy embertől. Vagy hogy mit tehetsz vele az életedben. Hogy van-e helye az életedben!
Hogy jót hoz neked, vagy éppen vinni akar tőled. Na, mit szólsz?
Hát erre a tanfolyamra várlak én nagyon sok szeretettel. Kronobiológia – Pszichogenetika, és megígérem, hogy nagy csodákat fogsz tanulni, hatalmas felismeréseid lesznek, és hogy rohadtul megéri tudni igazságot, érteni az életet. Akkor is előfordulhat, hogy átvágnak, mert beleszaladsz, mert nem figyelsz, mert hiszel az emberekben, mert meg el kell követni néha vakon bele kell menni a helyzetbe.
De nem mindegy, hogy amikor elkövetsz egy hibát, vagy átélsz egy, nem hibát követünk el, de átélsz egy szart, egy fost, egy negatívat, nem mindegy, hogy tudod, hogy miért történt, érted, vagy hónapokig b…szakodsz és szenvedsz, és keresed magadban a hibát, vagy másokban. Szóval nagy felelősség saját magunkkal szemben is, ha tudunk alkalmazni egy ilyen módszert. Ez nem egy ilyen hétköznapi kis lagymatag tanfolyam, amin elücsörögsz rajta, aztán nem használod, nem veszed hasznát. Ez nem egy ilyen „időtöltés” tanfolyam. Ez elég komoly cucc. Nem tudom elégszer elmondani, és nem merek minden részletet elmondani, mert nem tudom, hogy kihez jut el ez a videó és szöveg, de meg tudod azt állapítani valakiről, hogy felrak a csempére, amikor szexeltek és a pultra is, letépitek a tapétát, vagy pedig összebújva, összesimulva, tervezetten, masszírozás után hosszú előjátékkal …
Hát ilyen ez a módszer. Na jó, befejeztem… nagyon sok szeretettel várlak, ha van elég bátorságod, mindezt, vagyis, hogy mindent tudni az emberekről, hát meg magadról!
Szeretettel várom a jelentkezésedet: https://eletvaltoztatoakademia.hu/kronobiologia-pszichogenetika-tafolyam
Szeretettel üdvözöllek:
Rakovics Éva
rakovicseva@gmail.com