2020-ban megint NAGY DOLGOK VÁRNAK RÁNK!
Talán észrevetted, hogy már most, napjainkban, más érzések hatnak Rád, mint tavaly.
Tavaly nagyon sok tanulni és tapasztalni valónk volt, rengeteg mindent meg kellett fejtenünk, megértenünk, sok-sok felismerést és néha csalódásokat, fájdalmakat is megélhettünk. Szerencsére (is), az élet olyan, mint egy izgalmas hullámvasút, lentek-fentek váltják egymást, így voltak kiemelkedően csodás pillanatok is az évünkben, életünkben.
2020-ban, itt az ideje az élet megélésének, a tettek véghezvitelének!
Cselekedni, tenni valamit, valami JÓT, amiben boldogságot okoz másokkal együttműködni! Tavaly megszereztünk egy csomó tapasztalatot, amitől „megbölcsülhettünk”, idén pedig ennek tudását felhasználhatjuk!
Aki tavaly ezt a lépést kihagyta, annak éppen a többiekkel való együttműködés, empátia egymás iránt, a megértés okozhat nehézségeket. Ez lehet családon, vagy munkahelyen belül is…
TE + ÉN => Megbölcsülten kezdtünk! – Nyiiilvááán….
Minden évben szeretem bejelenteni, hogy abban az évben is készülök valamire!
MOST IS ÍGY LESZ!!!
Figyeld a leveleket, posztokat, mert NAGY HÍREKKEL JELENTKEZEM!!! Hozok egy kis büszkeséget, egy új lehetőséget, egy kis Való Világot, vagyis True Story-t, csak, hogy néhányat említsek…
Ismét csak ADOM ÖNMAGAM!
Természetesen, aki eljár rendszeresen rendezvényekre, mindenről egy kicsit hamarabb értesül. Nézd meg mi az aktualitás!
https://eletvaltoztatoakademia.hu/events/
Hamarosan jelentkezem!
Szeretettel üdvözöllek:
Ambrus-Rakovics Éva
+36-30-758-1331
Ui.: Ami nem változik, hogy még mindig képi látó vagyok és, ha a szavakban ott van a betűk többsége, a szemem nem látja meg a helyesírási hibát! Egész évre, előre bocsiiiii!